Legfrissebb fotó :

Határtalanul 2024





















Erasmus 2

 

Határtalanul 2024

Magyar történelmi és kulturális kincsek nyomában Szlovéniában és Horvátországban

 

A Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek (2023.) HAT-KP-1-2023/1-001296 azonosítószámú pályázatunkat a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásra javasolta, amely alapján a Bethlen Gábor Alap felett rendelkező Bizottság a pályázatunkat pozitívan bírálta el, és 2 381 230 forint támogatásban részesültünk. A megítélt támogatás Magyarország Kormányának finanszírozásával valósult meg.

A hetedik osztály így május 15-től 19-ig részt vehetett a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával egy ötnapos kiránduláson, amelyen Szlovénia és Horvátország magyar vonatkozású várait, kastélyait és fontos helyszíneit ismerhették meg a gyerekek. Az ötnapos kirándulás útvonala Lendva-Dobronak-Felsőlendva - Muraszombat - Mezővár - Zágráb – Fiume (Rijeka) – Abbázia (Opatia) - Varasd - Csáktornya útvonalat jártuk be a gyerekekkel, összesen 1383 km-t. Olyan családok történetébe pillanthattunk be az 5 nap alatt, mint Bánffyak, Eszterházyak, Szapáryak, Széchenyiek, Széchyek, Frangepánok, Zrínyiek. Legkorábbi emlékek egészen a XIII. századig nyúltak vissza, melyeket volt szerencsénk megtekinteni. Nagyon sok élménnyel és nagy büszkeséggel térhettünk haza lenyűgözve elődeink "alkotásaitól". Köszönjük a lehetőséget!

A Határtalanul kirándulásról június 7-én tartotta meg beszámolóját a hetedik osztály. Az öt nap programját részletesen mutatták be az alsóbb évfolyamos társaiknak a gyerekek, nagy hangsúlyt fektetve arra, hogy bár már nem hozzánk tartozik, attól még kötelességünk tudni róla és emlékezni rá, hogy a határon túl számos magyar emlékkel rendelkezünk királyainknak, egykori nemeseinknek köszönhetően és számos magyar társunk tevékenykedik aktívan, hogy ezek az emlékek - hagyományok életben is maradjanak. Nagyon sok apró történettel ismerkedtek meg a gyerekek az öt nap alatt idegenvezetőnknek köszönhetően, így sokat is tudtak felidézni hetedikeseink a kisebbeknek, a képek és történetek segítségével nagyon színesre sikerült a beszámoló.

 

 

A kirándulásról készült fotók megtekinthetők a Galériában!

 

Pepita mezőkön

Szombathelyen rendezték 2024. június 7-től 9-ig a Sakk Diákolimpia Országos Csapatdöntőit, amelyen háromszoros vármegyei bajnokként a Bozzay is képviseltette magát. A Nagy Bendegúz, Bánó-Weisz Zsombor, Rédling Benedek, Dobosi Márton alkotta válogatottunk kisebb feltűnést keltett a felső tagozatosok 25 csapatos mezőnyében. Egyrészt, játékosaink fiatal életkora okán, másrészt, a - budapesti agglomerációs Telkit leszámítva – egyedüli falusi csapatként küzdöttünk a nagy városi iskolák tengerében. Meglepődve konstatáltuk: a regisztráció során, a rendezőség tagjai többet tudtak Bozzay Pálról, mint egyik – másik zánkai lakos.

Az országos döntőre a lehető legfelkészültebben mentünk: szakkörökön, külön edzéseken, versenyeken csiszoltuk a játéktudásunkat. Április 20-án, Balatonfüreden részt vettünk a Dr. Dibusz László Sakk Emlékversenyen, ahol Bánó-Weisz Zsombor bronzérme és Rédling Benedek megfontolt, néhány másodperc híján érmes játéka tett bennünket büszkévé, bár Marci első négy fordulós játszmái – megyei érmesek legyőzésével – is zseniálisak voltak. Egy hét múlva Zsombi és Bendegúz / vármegyei ezüst érmesünk / részt vettek a budapesti Testnevelési Egyetemen megrendezett Sakk Diákolimpia Országos Egyéni Döntőjén is, ahol tisztes, 50 % -os teljesítményükkel a közép mezőnyben végeztek.

Csakhogy, a szombathelyi döntőn nem a II. korcsoportosokkal, hanem főként 13-14 éves, serkenő bajuszú, 1-2 fejjel magasabb, 6 és 8 osztályos gimnáziumban tanuló, egyesületben is versenyszerűen sakkozó, „Élő – pontok” birtokosaival kellett hadakozni! Összességében, nagy izgalmak közepette, emelt fővel zártuk a versenyt: két győzelmet, egy döntetlent, négy vereséget könyvelhettünk el, az elérhető 32 pontból 12,5 pontot gyűjtöttünk, ezzel a 20. helyen végeztünk. Büszkék voltunk Mór és Hatvan legyőzésére, a házigazda szombathelyiekkel pedig döntetlent értünk el. A bajnoki címet nagy küzdelemben, a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium csapata nyerte el 24 ponttal, az ezüstérmet a budapesti Ciszterci Szent Imre Gimnázium, a bronzérmet a szintén budapesti Veres Péter Gimnázium szerezte meg.

Tanulóinkat dicséret illeti, különösen a ragyogó 50%-os teljesítményt nyújtó első táblás Nagy Bendegúzt, a harmadik táblás Rédling Benedeket, de Dobosi Marci és Bánó-Weisz Zsombi is nagyot küzdött. Élményszámba menő győzelmek és méltósággal viselt vereségek edzették a pepita mezők harcosait. Reméljük, serkenő bajusszal még ennél is többre lesz képes ez a kiváló egyéni kvalitásokkal és közösségi szellemmel megáldott csapat. Minden esetre, Bendegúz győzelme a diákolimpia főbírójának fia, az 1755 „Élő – ponttal” rendelkező szombathelyi első táblás ellen, Benedek drámai csatája a miskolciak ellen, a többi kombinatív parti mind – mind bíztató jelek a jövőre nézve. Hajrá Zánka! Hajrá Bozzay!

 

                                              T. Horváth Lajos

 

 

További képek megtekinthetők a Galériában!

 

Apró élményeink - 23. hét

 

A 23. héten is élmény volt Bozzaysulisnak lenni.

 

További cukiságok a Galériában!

Lázár Ervin program

2024.05.31-én, pénteken délelőtt az első osztályosok Badacsonytomajon jártak, ahol a Lázár Ervin Program keretében a Pegazus Színház  „A csillagszemű juhász” című előadását nézték meg. Külön köszönjük Inhof Sándornak, hogy térítésmentesen!, anyagi ellenszolgáltatás nélkül rendelkezésünkre állt, így a pici elsőseink a vonat helyett busszal utazhattak az előadásra.

 

 

További képek megtekinthetők a Galériában!

 

Apró élményeink - 22. hét

 

A 22. héten is élmény volt Bozzaysulisnak lenni.

 

További cukiságok a Galériában!

 

Hősök napja

Mi is részt vettünk a hősök napján! Május 26-án, vasárnap délután a Faluházban tartották a hősök napját. György Péter, a Honismereti Kör vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, majd a bozzays diákok szavalata következett. Horváth Lajos képviselő ünnepi beszédet mondott, melyben a béke fontosságáról beszélt, és az 1991-ben felavatott hősi emlékmű állításáról is megemlékezett. A Magyar Tenger Népdalkör dalcsokra után koszorúzás következett.

A fotókat Tóth Lívia készítette.

 

 

 

Herman Ottó természettudományi verseny

Május 25-én, szombaton rendezték a Hermann Ottó Természettudományi verseny országos döntőjét Budapesten. Iskolánkból 4 tanuló jutott be: Rédling Benedek 5., Doma Levente 11., Szabó Izabella 16., Inhof Zorka 17. helyezést ért el. Gratulálunk mindnyájuknak. Felkészítőjük Molnár Katalin.

 

 

 

 

Apró élményeink - 21. hét

 

A 21. héten is élmény volt Bozzaysulisnak lenni.

 

További cukiságok a Galériában!

 

Versünnep 2024

Május 22-én Versünnepet tartottunk a felső tagozaton. Évek óta ösztönözzük a gyerekeket velük született alkotókészségük fejlesztésére: ilyenkor filmet forgatunk, rajzolunk, verset mondunk, képes beszámolót készítünk. A lényeg, hogy költői szövegekkel foglalkozzanak, ezek képesek arra, hogy egy varázsvilágba repítsenek bennünket. Alkottunk drámaórán, magyarórán, drámaszakkörön. És élveztük! A videókban bemutatott „rosszalkodás” természetesen csak illusztráció!

 

 

A versünnepen készült képek megtekinthetők a Galériában!

 

ÖSSZES HÍR

2024-06-12

Erzsébet-tábor felső tagozat

2024-06-12

Erzsébet-tábor 4.o.

2024-06-13

Erzsébet-tábor 4.o.

2023/24 tanév programja


Digitális napló :


2023 Nyári nemzetiségi tábor - Lengyel - Annafürdő










2022 Nemzetiségi német nyári tábor - Sopron










2021 Nemzetiségi német nyári tábor - Lengyel-Annafürdő










2019 Nemzetiségi német tábor


BAFIT


A Zánkai Általános Iskoláért Alapítvány


BUSZMENETREND :


2018 Nyári német táborok


HATÁRTALANUL :



Német +